2011. október 1., szombat

Eddigi termésem az új Fonalfalóba!

Csendben haladtam.
Sok szép ötletet kaptam a Fonalfalóktól.

Íme az eddigi termésem. Élő személy nem vállalta a fotón való szereplést.

Kalap Anyunak piros rózsával. 161g. Sajnos a rózsa színe szerinte túl erős, ezért később készítek még hozzá másik színekből is. Szerencsémre kitűzőalapon van így bármikor cserélhető.


 



Elkészült az első kendőm is. Ercsu - Aurora - mintája alapján. 234g.  Mikor az utolsó pár sorhoz értem, Anya odahozott egy barna fonalat, hogy az legyen az alsó széle. Mivel így jobban illik a kabátjához. Megtiltotta a blokkolást, mondván neki így "borzasan" jobban tetszik. Ezután felpróbálta, és kijelentette, hogy nem jó, mert lecsúszik, és valami hiányzik róla. Éjszaka jött az ötlet, hogy kap hozzá egy nagyobb méretű pillangót, barnából, reggelre kész is lett. Erre az volt a válasz: "Jó-jó, így már jobb, de mi lenne, ha inkább csak a közepe lenne barna, a széle pedig színes mint a kendő?" Na itt kiakadtam, de estére az is kész volt.


Szeptemberben volt Anya szülinapja és egyik névnapja is, ezért még egy dolog készült neki. Folyton morog, hogy soha nem készítek viselhető holmit, pl. mellényt. Ezért egy nagyinégyzetekkel díszített mellényt kapott, tegnap fejeztem be. 575g Mikor először ráadtam, az első problémája az volt, hogy túl lukacsos. Később az nem tetszett neki, hogy túl mély a karöltője. Ehhez a Húgom észrevétele a következő volt: " Mellényt kértél, nem pulóvert. Amúgy is póló fölött viseled, így szabadabban tudod mozgatni a karod.", majd végre először felnézve a mellette álló Anyánkra, hirtelen hozzátette: " Látszik miket olvastok, egészen olyan formája van mint a golyóálló-mellénynek." Ezután Anya rájött arra, hogy mégiscsak meleg, hiába van rajta sok lyuk. Magán felejtette, egyszer csak megszólalt " Olyan nagyon melegem van!" erre tesóm elkezdett nevetni "Na ugye hogy meleg, nem vetted le a mellényt!" :)

Hogy a Hugi se maradjon ki, neki egy fekete horgolt ruhát készítettem, piros szegéllyel és csípőre eső díszsorral. 517g. Tetszik neki, csak:
- Nincs ujja. (Később kap hozzá egy kendőt és egy bolerót, amik már félkészen hevernek a fonalas-kosárban)
- Átlátszik a hasánál. (Majd vesz alá toppot.)
- Túl rövid, hogy magában felvegye. (Húzzon hozzá harisnyát, vagy valami simúlós nadrágfélét.)
- Túl hosszú, hogy farmerral felvegye.
Eredményképpen háromszor körbekergettem a szobán.



Eddigi fogyasztásom : 1487g