2010. október 19., kedd

Halogatott dolgaim

Már egy hónapja nem jelentkeztem.

Itthoni elfoglaltságaim miatt nem volt időm, ráadásul a fényképezőgép sem működött.

Elkészültem életem első kendőjével, amit az itt talált leírás alapján készítettem. kicsit vastagabb fonalból, mert Anyu azt kérte, legyen a mamuszához egy beburkolódzós kendője is. Egyenlőre azon gondolkozom, hogyan tudom blokkolni, mert nincs elég nagy szabad, vízszintes felület a lakásban. Ráadásul a fonal iszonyú lassan szárad. Ha megvan a blokkolás teszek fel képet is.

Egy ismerősöm kérésére elkezdtem kötött Barbie ruhákat készíteni. Az első halványzöld fonalból, sötétzöld díszítéssel készült, de még bele kell tenni a húzózárat a hátába. A kívánság az volt, hogy egyszerű, strapabíró, jól záródó és minél kevesebb színből álló ruhácskák legyenek. Még csak kísérletezem, ezért lehet, hogy az első darabokat megtartom. (Tesóm régi babájára pontosan jók, és lehet hogy néhány éven belül szükség lesz rájuk, addig biztosan nem mennek tönkre.). Karácsonyra 10-15 darabos kollekciót kell készítenem, azt hiszem még időben vagyok :-) .




Most a másodikkal szenvedek, egy sorozatban nézte ki a leendő tulajdonos, megkaptam a sorozat nevét, a rész címét is. Nagy nehezen megtaláltam a keresett pillanatokat és elszörnyülködtem. Egy tiszta selyemből álló kétszínű, hímzett, uszályos menyasszonyi ruhát készítsek ráadásként kötve!? Hát ez egy kicsit bonyolult. Gyanítom ebből több változatot is fogok készíteni, amire meglesz a megfelelő.

Készítettem egy baba-előkét is horgolva. Ehhez készül majd egy másik, fordított színösszeállítással, barátnőmnek, akinek talán jövőre lesz az esküvője.



Jelenleg van egy megkezdett Baktus is az egyik tűmön, ezt általában péntekenként kötöttem eddig, kedvenc sorozatomat nézve, csak sajnos helyette mást adnak, így másik alkalmat kell találnom. Már a fogyasztás felénél járok.



Anya lila pulóverének csak a nyaka van vissza, de ezzel nagyon megszenvedek, még nem kötöttem ilyen mintát körkötőtűvel, ráadásul az eleje és a háta rajta lóg, miközben forgatnom kéne. A következőt inkább másképpen csinálom.



Valamint egy régi fémszálas fonalból horgoltam egy sálat is.






Tesómtól kaptam 10 gombolyag fekete fonalat. Ebből ő ujjatlan kesztyűt szeretne. Szerintem ahhoz kicsit vastag a fonal, de megcsinálom neki. (Más kérdés, hogy ekkora mennyiségből biztosan több pár is kijönne, nem csak egy.)